267
HYMNUS.
Isten! áldd-meg a’ Magyart
Jó kedvvel, bőséggel;
Nyujts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ múltat ’s jövendőt.
Őseinket felhozád
Karpat’ szent bérczére,
Általad nyert szép hazát
Bendeguznak vére;
’S merre zugnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád’ hősmagzatjai
Felvirágozának.
268
Érttünk Kúnság’ mezejin
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőllővesszejin
Nektárt csepegtettél
Zászlónk’ gyakran plántálád
Vad Török’ sánczára,
’S nyögte Mátyás’ bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
Elsujtád villámidat
Dörgő fellegedben;
Most rabló Mongol’ nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd Töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozman’ vad’ népének
Vert hadunk’ csonthalmain
Győzedelmi ének!
269
Hányszor támadt fenn
[!]
fiad,
[sic!]
Szép Hazám, kebledre;
’S lettél magzatod miatt
Magzatod’ hamvedre!
Bujt az Üldözött, ’s felé
Kard nyul barlangjában;
Szerte nézett, ’s nem lelé
Honját a’ hazában;
Bérczre hág és völgybe száll,
Bú ’s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
’S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv ’s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, síralom
Zajlik már helyettek;
’S ah, szabadság nem virúl
A’ holtnak véréből,
Kínzó rabság’ könnye húll
Árvánk’ hő szeméből.
270
Szánd-meg, Isten! a’ Magyart,
Kit vészek hányának,
Nyujts feléje védő kart
Tengerén kínjának;
Balsors a’ kit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e’ nép
A’ multat ’s jövendőt.
KÖLCSEY.
